Kisgyerekkorom óta fotózok. Telefonnal kezdtem, majd amikor végre hozzájutottam az első tükörreflexes gépemhez, akkor kezdődtek az igazi kalandok. Emlékszem, számomra már akkor is hihetetlen volt, hogy a gép mennyivel többet lát, mint a szemem. Olyan pillanatokat tud megörökíteni, amelyek számunkra szabad szemmel nem láthatóak. 

Eleinte tájképeket és portrékat fotóztam, azonban később érdeklődésem egyre jobban kiterjedt a páros fotózás irányába is. Az első ilyen fotózás után jöttem rá, hogy nekem ezt folytatnom kell. Felbecsülhetetlen érzés volt amikor a párok megkapták a fotókat és olyan gyermeki öröm töltötte el őket, amire én magam sem számítottam. Itt jöttem rá igazán, hogy a fotózás nem csak nekem, mint fotósnak teremthet értéket, hanem másoknak is. 

Ezután elkezdtem érdeklődni abba az irányba, amiben úgy érzem, teljesen kiteljesülhetek: a kutyás fotózások. Amióta az eszemet tudom könyörögtem egy kiskutyáért, minden karácsonyra azt kértem, majd végre megérkezett hozzánk a kis Pongó. Ő volt a mi első kutyánk, Örökké a szívünkben élsz, Pongó<3 Ő indított el minket ezen a csodálatos úton, Ő tette lehetővé hogy megtapasztalhassuk milyen az önzetlen szeretet. Családunk tagja volt még drága egyetlen Apacsunk is, a legbolondabb vizsla a vizslák között is. Neki köszönhetjük hogy megtudtuk, hogy a bolondságnak és a szeretetnek sincs felső határa és a vizsla egy külön faj. Örökké szeretünk téged is. Azóta pedig a szívünkben a mi kis drága Zengőnk lényében él tovább Apacs és Pongó is. 

Egyszóval: Pontosan tudom, mennyire lehet egy kutyát szeretni, és miféle szeretetet lehet Tőlük megkapni. Olyat, amilyet senki mástól. Az én küldetésem és hivatásom tehát ezt a leírhatatlan szeretetet megörökíteni, képek formájába ölteni <3

„Éld át, én megörökítem.”